Ádám007 a Seven Side honlap egyik felhasználójának véleménye arról,ami a FRADI-val történt az utóbbi időben,érdemes elolvasni!

Augusztus 12-e!

Alighogy kizártak minket az első osztályból, már azon kapom magam, hogy túl is vagyunk az első fordulón. Egy olyan mérkőzést játszott a Ferencvárosi Torna Club, amelyre az elmúlt 107 évben, sőt - kicsit tágabban fogalmazva – még sosem volt példa Magyarországon, hiszen nem a legfelsőbb osztályban kezdtük meg a 2006/2007-es idényt. Pontosan tudja mindenki, hogy a mindenkori magyar kormánytól kezdve a Mészőly vonalon át, a Kisteleki féle lilavezetést is érintve sajnos igen súlyos szerepet játszott még a saját vezetésünk is ebben. Sorolhatnám oldalakon keresztül az okokat, pontos, egyértelmű példákkal és bizonyítékokkal alátámasztva, de szerintem ezzel többé-kevésbé tisztában van mindenki. Nem is ez az irományom célja, hanem hogy hogyan éltem meg én személy szerint, hogyan éltük meg mi, Fradisták az első játéknapot
Az ihletet egy ismerősöm adta, aki nem hogy a magyar fociért, de úgy általában a fociért sem rajong, ellenben olyan nevelést kapott otthon, hogy úgy érezte, a jelenlétével kell demonstrálnia a Nemzet Csapata mellett. De tekintsük sorjában a dolgokat. A végleges kizárást követően az FSZSZ-vel karöltve én is buzgón elkezdtem szervezkedni, mind a meccs előtti tüntetést, mind pedig a mérkőzésre való szurkolótoborzást tekintve. Egy-két nap alatt kiderült számunkra, hogy nagyon könnyű dolgunk lesz, számtalan jegy és/vagy bérletvásárlást érintő telefont kaptam én is, mint aktív meccsre járó, olyanoktól, akik életükben nem voltak még labdarúgó mérkőzésen, de ez a példátlan helyzet még őket is megmozgatta. Kicsik-nagyok a szemükkel is meg akartak arról győződni, hogy a nemzetellenes nagypolitika, a labdarúgást átszövő maffia és a hozzá nem értő, saját anyagi javait kereső vezetőség hova juttatták Magyarország legnépszerűbb klubját.
Na nem is szaporítom tovább a szót, borús, de örök élményt jelentő napra ébredtünk augusztus 12-én reggel. Sikeresen lezajlott Magyarország eddigi messze legnagyobb szurkolói demonstrációja, összefogása és a mérkőzésen pedig csordultig telt lelátók előtt végül begyötörtünk egy gólt, amivel elhoztuk a három pontot. A lefújás után találkoztam ezzel a bizonyos ismerősömmel, kérdeztem Tőle hogyan tetszett Neki élete első Fradimeccse. Nagyon tetszett a teli stadion, a szurkolás, a Himnusz, meg úgy minden, ami a körítéssel kapcsolatos, de maga a játék rossz volt – hangzott a válasz. És ezzel gyakorlatilag ki is mondta, hogy mi volt ennek a napnak a tétje, merthogy nem a három pont megszerzéséről szólt augusztus 12-e! A magyarság, a nemzeti értékek és hazánk legnagyobb sportkincse melletti kiállást jelentette a teli stadion, a még több aggódó szív és a kezdéskor még Torontóban is felhangzó Fradi-induló. Az egész Nagy-Magyarország területéről jöttek szurkolók, szimpatizánsok, mindenki a jelenlétével mutatta meg, hogy minket nem lehet megtörni! Hiába próbált a média mesterséges „sztár csapatocskát” kreálni a kis vidéki együttesből (Debrecen), igen hamar kipukkadt a lufi. Hiába akart Kisteleki a kedvenc csapatából éveken át újból bajnokot csinálni, ismerjük a részleteket, fel- és elszállt az a bizonyos helikopter... Hiába akarják más csapatok szurkolói maguknak és másoknak is bebeszélni, hogy „ők a legnagyobbak”, végérvényesen eldőlt az, amit mi eddig is tudtunk: Csapat csak egy van, a Ferencváros! Az elmúlt hétvégén megmutattuk országnak, világnak, hogy a Ferencváros számít Magyarország legnagyobb klubjának, mi vagyunk a Nemzet Csapata, egyedül csak értünk mozdult meg az egész ország.
Ez volt a tétje annak a napnak, nem a három pont megszerzése és a világ legbüszkébb emberei közé tartozom, hogy én ennek az egész eseménynek a részese lehettem. Az FSZSZ vezetői most már szinte minden nap bizonyítják írásaikkal, tévés szerepléseikkel azt, hogy a szurkoló szó nem egyenlő a csürhével és ezzel érezhetően komoly feladat elé állítottuk a botrányhajhász médiát, nem igazán tudják hová tenni még, hogy a Fradisták összefogva, művelt és tettre kész vezetőkkel bizony sok mindent el tudnak érni. A legnagyobb rendben és tisztességben megtartottuk az ország első jelentős szurkolói tüntetését, majd 15ezer néző a jelenlétével és a hangjával jelezte a fentebb említett rosszakaróinknak, hogy óriási öngólt lőttek! Öngólt lőttek, mert ez a másodosztályba való száműzetés soha nem látott egységet kovácsol szurkoló és szurkoló, játékos és játékos, s nem utolsó sorban szurkoló és csapat közt. Ez az egység mindenkinek erőt ad és nemhogy megtörve nem vagyunk, de nyugodtan mondhatom, tombol bennünk a tettvágy, tele vagyunk erővel és Fradi címeres mezünkben büszkén húzzuk ki magunkat! Büszkék vagyunk a páratlan múltunkra, büszkék vagyunk a megújult, erőt adó jelenünkre és büszkék vagyunk a jövőnkre is, mert Fradistának lenni mindig, mindenhol dicsőség! A Kisteleki féle első osztály pedig szenvedjen csak nyugodtan a felére visszaesett tévéközvetítési díjjal és a totális érdektelenséggel. Köszönjük szépen, mi a második vonalban is jól érezzük magunkat, mindenhol ezer örömmel fogadnak minket, óriási év előtt állunk!
Gondolataimat egy idézettel zárnám, amit Fabiny Tamás, az Északi Egyházkerület evangélikus püspöke írt a legutóbbi Evangélikus Élet című újságban. A cikkében hosszasan ír arról, hogy gyermekkora óta Fradista és hogy a kommunizmus alatt is miket tett ennek kifejezésére. Végül Ő is ezzel zárja mondandóját: „Megígértem kisfiamnak, hogy kiviszem a következő Üllői úti meccsre. Hiszen próbálom hitben nevelni!”