| Hírek : Montoya diadallal búcsúzott |
Montoya diadallal búcsúzott
Damján 2004.10.25. 05:39
Enyhe eső vezette fel a Brazil Nagydíjat Interlagosban, ahol Baumgartner Zsolt autójában motort cseréltek, így a huszadik rajthelyre került.
Montoya diadallal búcsúzott
Enyhe eső vezette fel a Brazil Nagydíjat Interlagosban, ahol Baumgartner Zsolt autójában motort cseréltek, így a huszadik rajthelyre került.
A felvezető kör végén azonban beállt a boxba, és akárcsak csapattársa, Gianmaria Bruni, a garázsa elől rajtolt, méghozzá száraz pályára való gumikon. Az eső ugyanis a rajt előtt elállt, és a körülmények a futamot száraz gumikon kezdőknek kedveztek (a minardisok mellett a két Renault-pilóta és David Coulthard választotta a száraz aszfaltra való mintázatot).
A rajt után a pole pozícióból rajtoló Rubens Barrichello és az őt a harmadik kanyar után megelőző Kimi Räikkönen volt a főszereplő. A futam eseménydús nyitását követően a brazil a negyedik körben előzte vissza a finnt, mögöttük Juan Pablo Montoya és Felipe Massa haladt. A 18. pozícióból induló Michael Schumachernek a Kínai GP után ismét meggyűlt a baja Christian Kliennel, a világbajnok az osztrákkal folytatott küzdelmében meg is pördült egyszer. A német folytatni tudta, nem úgy Jenson Button, akinek BAR-Hondájában tönkrement a motor, amely már a rajt előtt is füstölgött. A hatodik körben az intermediate gumikon haladók megkezdték a kerékcserét, Montoya és Räikkönen igen izgalmas párharcban helyet cserélt, de mindketten megelőzték az utánuk, a lehető legrosszabb ütemben kiálló Barrichellót, akit így még Ralf Schumacher és Szato Takuma is maga mögé utasított. Fernando Alonso találta magát az élen, száraz pályára való abroncsainak köszönhetően tíz körrel tovább tudott kint maradni, mint ellenfelei. Első pit stopja után a spanyol a hatodik helyre állt vissza.

|
 |
|
Juan Pablo Montoya utoljára versenyzett a Williams-BMW-vel, Interlagosban egy másodperccel megverte jövô évi csapattársát, a mclarenes Kimi Räikkönent | Montoya került az élre, őt leendő mclarenes csapattársa, Räikkönen követte, majd Ralf Schumi, Szato, Barrichello, Alonso, M. Schumacher és Massa következett. A 23. körben csúfos véget értek Mark Webber és a Jaguar közös évei, az ausztrálba még az első kanyarban belement csapattársa, Klien, és az első légterelőjét elvesztő Webbernek fel kellett adnia a versenyt. Az osztrák megúszta vezetőszárny-cserével… A 26. körben Ralf Schumacher megkezdte a kerékcserék második körét, majd Montoya, Szato, Barrichello, Räikkönen és Michael Schumacher következett. Alonso Montoya és Räikkönen mögött, a harmadik helyen folytatta, majd elkezdett szemerkélni az eső. Nem sokáig esett, de e néhány perc alatt Szato megcsúszott, és Barrichello fel tudott jönni elé az ötödik helyre. A 41. körben a 150. mclarenes versenyén induló Coulthard végrehajtotta az utolsó boxkiállását a wokingi istállónál. A skótnak nincs szerződése a következő idényre, de még bízik a folytatásban, akár a kihagyott 2005-ös évad után, 2006-os visszatéréssel is. DC és a renault-sok kétkiállásos taktikát választottak a többiek három kerékcserés stratégiájával szemben, nem sokkal a skót után Villeneuve és Alonso is jött a boxba. A háromszor tankolók szinte rögtön követték őket, Ralf Schumacher és Montoya után azonban Räikkönen öt körrel tovább maradt kint a pályán. A finn próbált öt másodperces hátrányából előnyt fabrikálni, de ez nem sikerült neki, a második helyen maradt, igaz, sokkal közelebb volt már a kolumbiaihoz, mint a kerékcseréje előtt. A leintésig a nyomában is maradt, de nem tudta megelőzni. Montoya győzelemmel búcsúzott a Williamstől, és minden bizonnyal tárt karokkal várja a legyőzött McLaren. A harmadik hely Barrichellóé lett, igaz, a Ferrari brazilja csalódott volt amiatt, hogy nem nyerte meg a hazai futamot. Mögötte az utolsó pit-stopok után Alonso, Szato, Ralf Schumi, Michael Schumi sorrend alakult ki, a spanyol mögött mindenki "támadó pozícióban" autózott. A négyesből egyedül a williamsesnek sikerült előbbre kerülnie, az idény utolsó előzésével örvendeztette meg Sir Frank Williams csapatát. Az egész hétvégét lázas betegen végigautózó Baumgartner Zsolt folyamatosan csapattársa előtt tudott maradni, és végül a 16. helyen, Montoya és Räikkönen között célba érve intette le őt Gisele Bündchen brazil topmodell.
| 1. |
|
Juan-Pablo Montoya |
COL |
BMW.WilliamsF1 |
M |
|
1ó28:01.451 |
71 |
|
| 2. |
|
Kimi Raikkönen |
FIN |
McLaren-Mercedes |
M |
+ |
1.022 |
71 |
|
| 3. |
|
Rubens Barrichello |
BRA |
Ferrari |
B |
+ |
24.099 |
71 |
|
| 4. |
|
Fernando Alonso |
SPA |
Renault |
M |
+ |
48.908 |
71 |
|
| 5. |
|
Ralf Schumacher |
GER |
BMW.WilliamsF1 |
M |
+ |
49.740 |
71 |
|
| 6. |
|
Takuma Sato |
JAP |
BAR-Honda |
M |
+ |
50.248 |
71 |
|
| 7. |
|
Michael Schumacher |
GER |
Ferrari |
B |
+ |
50.626 |
71 |
|
| 8. |
|
Felipe Massa |
BRA |
Sauber-Petronas |
B |
+ |
1:02.310 |
71 |
|
| 9. |
|
Giancarlo Fisichella |
ITA |
Sauber-Petronas |
B |
+ |
1:03.842 |
71 |
|
| 10. |
|
Jacques Villeneuve |
CAN |
Renault |
M |
+ |
1 kör |
70 |
|
| 11. |
|
David Coulthard |
GBR |
McLaren-Mercedes |
M |
+ |
1 kör |
70 |
|
| 12. |
|
Jarno Trulli |
ITA |
Toyota |
M |
+ |
1 kör |
70 |
|
| 13. |
|
Ricardo Zonta |
BRA |
Toyota |
M |
+ |
1 kör |
70 |
|
| 14. |
|
Christian Klien |
AUT |
Jaguar-Cosworth |
M |
+ |
1 kör |
70 |
|
| 15. |
|
Timo Glock |
GER |
Jordan-Ford |
B |
+ |
2 kör |
69 |
|
| 16. |
|
Baumgartner Zsolt |
HUN |
Minardi-Ford |
B |
+ |
4 kör |
67 |
|
| 17. |
|
Gianmaria Bruni |
ITA |
Minardi-Ford |
B |
+ |
4 kör |
67 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| |
|
Leggyorsabb kör: |
Juan-Pablo Montoya (Williams) |
1:11.473 |
49 |
|
| |
|
|
|
|
|
|
| |
|
Kiestek |
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| |
|
Név |
|
Csapat |
G |
|
|
Ok |
|
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
| 23. |
|
Mark Webber |
AUS |
Jaguar-Cosworth |
M |
|
ütközés |
|
|
| 16. |
|
Nick Heidfeld |
GER |
Jordan-Ford |
B |
|
kicsúszás |
|
|
| 3. |
|
Jenson Button |
GBR |
BAR-Honda |
M |
|
motor |
|
|