Bajnokcsapat, bajnokcsapat, bajnokcsapat!

Tegnap ünnepelt Debrecen. A csapat már megnyerte a bajnokságot, a Loki a magyar futballtörténelem során először lett aranyérmes az élvonalban. Ünnepelt a csapat - könnyed játékkal legyőzve a Pécsi MFC-t, ünnepeltek a szurkolók, azok is, akik bejutottak a stadionba, és azok is, akik kívül rekedtek. Bajnokcsapat, bajnokcsapat! - zúgott a tömeg mindenfelé a városban. Fantasztikus este volt a tegnapi.

Ebbôl a sálból fogyott a legtöbb, hiszen minden Loki-szurkoló emlékezni akar arra, hogy a 2004-2005-ös bajnoki évadban a DVSC volt a legjobb magyar futballcsapat

Tudósításunk a Pécs elleni mérkőzésről: Debreceni VSC-Pécsi MFC 3-1

Ülök a debreceni Nagytemplom lépcsőjén és azon gondolkodom, miként is lehetne szavakba önteni, mondatokba formázni a szombat estét. A délutánt. Ezt a hetet, aminek a végét tapossuk, az ünnep hét napját. Nincs sok kapaszkodó, az ezt megelőző vasárnapról a DVSC aznap megnyert első élvonalbeli bajnoki címének kiváltotta spontán örömünnepről kevesebb tapasztalattal bírok, mint az eszkimó a sarkvidék pókjainak táplálkozási szokásairól. Annál jobban emlékszem - persze, mert volt szerencsém ott lenni - két szorosan kapcsolódó dublini estére: 2000 és 2001 kora őszéről, amelyek ráadásul rokonságot mutatnak a debreceni ünnepnapokkal.

Nekik jár a taps, de ôk is tapsoltak: Sándor Tamásék csodát tettek

Szóval… 2000. szeptember 2-án világbajnoki selejtezőn Írország 2-2-es döntetlent játszott Hollandiával - Hollandiában. Noha a sorozat még az elején járt, a papírforma alapján amúgy felettébb meglepőnek ható döntetlen boldog és - valljuk be - kapatos írek ezreit szólította utcára vagy legalábbis úgy érezték az egyébként roppant barátságos náció tagjai, hogy kár lenne kihagyni egy jó kis murit, az apropó egyébként is adott.

Zászlókba, sálakba és mezekbe burkolózott ünneplő tömeg lepte el az ősi városközpontot, az állandó zsúfoltságtól egyébként is nyűgös Temple Bart, az egy évvel későbbi előre leszervezett fiesztához képest mindazonáltal ez apró szüreti mulatságnak hatott, bár…

Csodát tettek Nézzük, hogy ki mindenki tett azért, hogy a DVSC-AVE Ásványvíz csapata legyen a bajnok a 2004–2005-ös évadban. Csernyánszki Norbert, Máthé Gábor, Sandro Tomic (kapusok), Bernáth Csaba, Igor Bogdanovics, Böőr Zoltán, Dombi Tibor, Dzsudzsák Balázs, Éger László, Ronald Habi, Halmosi Péter, Hegedűs Gyula, Kerekes Zsombor, Kiss Zoltán, Milos Kolakovics, Komlósi Ádám, László András, Madar Csaba, Nikolov Balázs, Sándor Tamás, Sitku Illés, Szatmári Csaba, Virág Béla (mezőnyjátékosok), Supka Attila, Szentes Lázár (vezetőedzők), Herczeg András (edző), Mezô József (kapusedző), Jámbor János (erônléti edző), Dankó Mihály, Nagy István (masszőr), Szima Gábor (elnök-tulajdonos), Szilágyi Sándor (ügyvezető igazgató), Horváth Béla (technikai vezető).

Ha a szenvedő alany szerepét betöltő hollandokat kérdezik, nos, akkor ők aligha kérnek az ilyen dínom-dánomokból. Szóval, szinte napra egy évvel a németalföldi pontszerzésre, Dublinban Jason McAteer végképp szétfoszlatta a narancssárga drukkerhad világbajnoki utazásról szőtt álmait, szinte biztossá téve egyben az ír jegyfoglalást a távol-keleti futballseregszemlére.

Már az Üllői úton lehetett ünnepelni

Lehet, rosszul értelmezem a múlt és a jelen jelzéseit, de több vonalon is abszolút rokonnak érzem az ír és a debreceni történetet, egy apró, ám nem teljesen lényegtelen eltéréssel: a szigeten egy év, itt csak egy hét telt el az első lendületből jövő, illetve profin előkészített utcabál között. Egyéb részletkérdésként említtessék meg: ott a zöld, itt a piros a nyerő, noha a debreceni aranyérem valamelyest az előbbi színnel is kapcsolatba hozható. A célhoz az íreknek a hollandok, a Lokinak az FTC elleni - Üllői úti bajnoki - meccsének eredménye révén került kézzel fogható közelségbe a társulat. A IX. kerületben ugyan "csak" döntetlenre volt jó az egy pontot, mint kincset őrző csapat, ám a Lokit elkísérő tekintélyes szurkolóhad mindennek ellenére győztesnek kijáró ünneplésben részesítette Sándor Tamásékat a lefújás után az Üllői úton is.

Tudósításunk a Pécs elleni mérkőzésről: Debreceni VSC-Pécsi MFC 3-1

Az esküvői menet dala: Hajrá, Loki!

	A csapat és a szurkolók is régóta várták ezt a pillanatot...

No, de túl távolra elkanyarodtam a tegnaptól. Pedig csak azt szeretném elmondani, miként is élte meg Debrecen a szombat estét. Pontosabban a délutánt. Még pontosabban azt a hetet, aminek a végét tapossuk. Az ünnepi hét napját.

Nem fárad a város, pedig ha valahol, akkor a kálvinista Rómában jól tudják: a hetedik napon az Úr is megpihent…

Ülök a Nagytemplom lépcsőjén, a város felfedezésére társamul szegődött kerékpárral hallgatom, amint a hangmérnök beállítja a hangszerek erősítését az esti koncertre. A dobbal kezdi. Nem marad repülni képes galamb a Kossuth téren, az "utolsó mohikán" éppen az első felelős magyar kormány pénzügyminiszterének fejéről vesz lendületet. Jön helyette szurkoló. Nem is egy. És nászmenet. Nem is egy.

Aranyos jelenet játszódik le: az újdonsült férj (kifelé tartanak a Nagytemplomból a meghívottak) odabiccent a téren elhelyezett egyik kivetítő mögött álló Loki-sálat viselő pasasnak, megtoldva köszöntését egy "Hajrá, Loki!"-val. Nem úgy fest, mint aki egy pillanatig is rágódna döntése és percekkel korábban tett esküje helyességén. Arra viszont nem vennék mérget, hogy "normál" esetben ne lenne ott a Nagyerdőben, az Oláh Gábor utcai stadionban, ahol már délután háromkor feltűntek az első szurkolók. Hiába, nem kizárt, hogy utolsó hazai meccsét játssza a bajnokcsapat ebben a szezonban. Jelesül a Pécs ellen. De mindegy is, hogy ki érkezik ide.

Hogy itt a klub főhadiszállása, a kissé ideges jövés-menés, no meg a szomszédos étterem bejárata fölé kifeszített hatalmas üdvözlő molinó is tudatosítja. DVSC - Bajnokcsapat! - áll rajta a felirat, ha az éppen felgyorsított kerékpár nyergében ülve jól olvastam.

A nagy ünneplés alatt elfolyt ötszáz liter bor

Étterem - étel. Meg kell jegyeznem, bizonyos körökben a Debrecennek bizony befellegzett. A Mesternyolc nevezetű panzióban egy középkorú társaság bikatökepörköltre hangolt (no meg az esti meccsre), tudom meg a mezbe bújt házigazdától. "Ez az étel illik a csapathoz, a városhoz, ez ugyanis az erőt testesíti meg" - segít beljebb a gasztronómia eredejébe rövid magyarázatával.
Este hat óra van.

A téren olyan három-négyezer ember gyűlhetett össze. A többségük a kivetítőket bűvöli, tulajdonképpen szó szerint a kétszer tíz négyzetméteres vásznon ugyanis legfeljebb az árnyékát látja az ember. A technika becsődölt. Mindez persze nem vigasztalja az ide érkezetteket. Van, aki felveti - mivel a kommentátor hangja hallható -, a riporternek szólni kellene, hogy "itt" nincs kép, kapcsoljon rádiós stílusra. "Nem kellene…" - böki oldalba a társa. Szemük a tér közepén felállított színpadra, illetve az előtte felállított ötszáz literes hordóra (ami egyébként Tokaji Furmintot rejt) téved. "Elég lesz?"

"Szerinted?" - érkezik az obligát felelet.
Nem kérdeznek, így csak magamnak jegyzem meg: szerintem sem.
Debrecen ünnepelni akar szombat este, amihez ötszáz liter bor biztosan nem elég.