A franciák jól érezték magukat

Pétanque-játékosok a park homokjában, magyar szurkolók a cirka háromezer éves múltra visszatekintő város szívében, a jelképként is funkcionáló, kétségkívül lenyűgöző gótikus katedrális közelében, tavaszi ragyogás, jókedv és könnyedség a tucatnyi ágra szakadó folyó, a Moselle valamennyi partján (lásd még: táskájukat pompás ívben elhajító iskolások), kávéházi teraszokon blattot verő őslakosok, vadul vásárló turisták. Ez mind-mind Metz, néhány pillanat, érzés erejéig, pár órával a futballhistória 22. magyar-francia válogatott összecsapása előtt. Barangolás a városban, amelynek eredményeként arra is fény derül, miért nem teszi tiszteletét este a Saint-Symphorienben "Zidane", illetve újfent rádöbbenünk, hogy habár a legnagyobb magyar minden bizonnyal még mindig gróf Széchenyi István, a legismertebb Puskás Ferenc. Vagy ahogy az általunk celebrált röpke magyar nyelvóra után francia barátunk mondja: "Puszkasz a kiraly!" Jól hangzott…

A magyar szurkolók nagy utat tettek meg, hogy Metzben is buzdíthassák a kedvenceket – az eredmény az arcukra volt írva, pedig a második félidôben Kerekes Zsombor góljának örülhettek (Fotó: Németh Ferenc)

Mindazonáltal Franciaország-Magyarország válogatott barátságos mérkőzés ide vagy oda, Metz brazil napokat él ezen a héten. Városszerte brazil zászlókba ütközik a járókelő, ha akarja, ha nem, no és mobil "tengerpartokba". Nem, ez nem tévedés: tekintélyes méretű, mozgatható keretbe szórunk néhány mázsa homokot, és kész a mű-Copacabana, ahol röplabdáznak, fociznak, a lustábbja meg a sportolókat, illetőleg a grasszáló manökeneket vizslatja, akik a legkevésbé érkeztek Brazíliából, a neveik alapján ítélve legalábbis biztosan nem.

Persze ha az ember figyelmes, észreveszi a futballra, az aktuális válogatott találkozóra utaló, mégoly apró jeleket is ebben a fantasztikus hangulatú kavargásban. Nekünk is sikerült kiszúrnunk egyet a város legnagyobb körforgalmának szélén álló útjelző táblán. "Match France-Hongrie" olvassuk a sárga alapon virító fehér betűket, a "Technopole" irányjelző nyíl alatt (Technopole egy városrész Metzben). Mi ugyan enélkül sem tévesztenénk már el az irányt, a mérkőzésre az ország különböző pontjaiból érkezők aligha haragszanak az eligazításért.

Dühösnek tetsző helybélivel a nagy igyekezet és jó hangulat ellenére mindazonáltal összeakadunk.
Idősebb, elegánsan öltözött úr, nála próbálkozunk először az "Ott lesz a meccsen?" kérdéssel. Megérzésünk nem csal, tudunk kommunikálni, ami újabb bizonyítékkal szolgál az eddigi kedvező tapasztalatot megerősítendő: Franciaországban igenis létezik másik nyelv is a francián kívül.
A roppant határozott "No!" hallatán nem remélünk sokat, ám alanyunk meglepő módon rövid eszmefuttatásba bocsátkozik a miértet illetően.

A metziek haragja a kapitányra zúdult

Az ok: Raymond Domenech szövetségi kapitány.
Illetve ő "csak" a bűnös.
A gond az, hogy a város szeme fényét, Robert Pirest ezúttal is kihagyta a keretből, pedig az angol Arsenal középpályása itt aztán igazán otthon érezné magát. "Ne csodálkozzon, ha Monsieur Domenecht esetleg kifütyülné a közönség" - fejezi be a gondolatsort az öregúr.

Déja vu. Egy nappal korábban, némileg autentikusabb forrásból - francia kollégáktól - már hallottuk ezt a mondatot. Más egyebet is. Úgymint Raymond Domenechnek nincs szüksége az 1998-as aranycsapat tagjaira. Ezt támasztja alá a mostani keret is: a párizsi diadal óta ez az első eset, hogy egyetlen világbajnok neve sem szerepel a meghívottak listáján, mondván, jöjjenek az újak. (Thierry Henry és David Trezeguet akkoriban bontogatta szárnyait, a domenechi "öregek" megjegyzés rájuk a legkevésbé sem igaz, azaz hogy ők nincsenek itt Metzben, annak egyéb okai vannak.) Elvei mellett, mint látjuk, a végsőkig kitart, a népharagot is elviseli a szakvezető.

Aki későn ébredt, nem kapott jegyet

Kivételek mindamellett a francia kapitánynál is vannak. A mindenkinél egyenlőbb Fabien Barthez, a Marseille kapusa, aki manapság éppen hathónapos eltiltását tölti, mivel nemrégiben a játék hevében leköpte a bírót. Amennyiben hadra fogható lenne, úgy Grégory Coupet alighanem újfent csak a kispadot koptatná, pedig a lyoni egyes a France Football keddi kiadásában úgy nyilatkozott: ő a number one. A tekintélyes szaklap egyébként két oldalt szentel a válogatott mérkőzésnek (ezzel szemben tucatnyit a patinás PSG idei vesszőfutásának…), amivel holtversenyben az élen végez a L’Équipe-pel, valamint a helyi sajtóorgánummal, a Le Républicain Lorrainnel. Ezen lapok kiemelten foglalkoznak a meccsel, egy követ fújnak, nevezetesen: a "kékek" a magyar válogatott ellen szépíthetnek az idei - amúgy meglehetősen pocsék - bizonyítványon. Ami ránk nézve felettébb kellemetlen (ugyanakkor reálisnak tetsző felvetés), főként a kevéssel fentebb magára hagyott öregúr és a futballmúlt szemszögéből.
E kettő tudniillik beszélgetőtársunkban ötvöződik, aki, miután átlendültünk a jelenen, Puskás Ferenc hogyléte felől érdeklődik. Szebb képet festünk a valóságosnál, hiszen az is kérdésként vetődik fel: olykor-olykor a kezébe veszi-e a labdát az Aranycsapat kapitánya? Megtanítjuk neki a bevezetőben említett mondatot (Puskás a király!), majd búcsút véve egy másik korosztály képviselőjét vesszük célkeresztbe - nem véletlenül. Francia mez feszül rajta, a hátán fénylő felirat szerint "Zidane"-hoz van szerencsénk.
Ilyen nap, ő sem lesz ott a meccsen, ám az indok merőben más: nem kapott jegyet. Nem csodálkozunk, és bár az "igazi" Zinedine Zidane nem lép pályára, mivel jó ideje leszögezte, hogy válogatottbeli pályafutása befejezettnek tekintendő, ám a metzieknek ünnep volt ez a nap: a válogatott először játszott a városban, márpedig ennek a csapatnak kijárt a telt házas fogadtatás.

Aztán két órával később, már a stadion felé menet újra elő-kerül a gall aranykorszak talán legnagyobb letéteményesének a neve. "Zizou!", kiáltja felénk három fiatalember autónk rendszámának szemrevételezése után, majd mutatják az esti találkozó - általuk remélt - végeredményét.
Kínos.
Ennyi maradt belőlünk.
Két "ősrégi" összecsapásra, a magyar válogatott 124., illetve 424. fellépésére gondolunk. Életkorunkból kifolyólag semmiféle emlékképpel nem bírunk e két csatát illetően, így csak az almanachokból kiollózott részletekkel tudunk szolgálni. Előbbi, 1927 nyarára datálandó partin Budapesten 20 ezer néző előtt 13:1-re győzött a magyar csapat a francia ellen, s bizonyos Takács II József, a Vasas csatára mesterhatossal(!) boldogította a népet.

A hatvanas években itt is minket csodáltak

De szép is a régi dicsőségünk…
Az időben közelebbi mérkőzés is szolgál érdekességgel. 1966 szeptemberében, szintén a magyar fővárosban a 25 ezres publikum legnagyobb örömére Farkas János "csengetett" négyszer, a vége 4:2 ide. Mellékes megjegyzés: Farkas János is angyalföldi volt.
1966-ban még úgy neveztek bennünket: Európa braziljai.
Ha nem rontottunk volna el valamit olyan nagyon az elmúlt évtizedekben, most talán nem brazil, hanem magyar napokat élnének Metzben.

Fény és árnyék

+++Negyed kilenc felé már legalább tizenötezren ültek a lelátókon, és egyszerre csak hatalmas tapsviharra kaptuk fel a fejünket, midőn a játékosok a pályára kocogtak melegíteni. Félreértés ne essék: a magyar játékosok. Mi bizonyos történelmi sanyarúságok miatt nem szeretjük a franciákat, ők a jelek szerint kedvelnek bennünket.

---Na jó, nem mindenkit szeretnek a franciák sem: míg a bemutatásnál minden játékos óriási éljenzést kapott, akadt egyetlen ember, akinek neve hallatán vagy huszonötezren fütyültek. Ugye kitalálják, kiről van szó? Úgy van, Raymond Domenech, aki sok más bűnét tetézve nem hívta be a keretbe a lotaringiai születésű Robert Pirest, a metziek nagy kedvencét.